PappAgiMentalPont 03
kek level

„Ha valami olyasmit szeretnél,
ami még soha nem volt jelen az
életedben, akkor olyat kell tenned,
amit még soha nem tettél!”

kek level jobb

Papp Ágnes vagyok

Mentálhigiénés szakember

A segítségkérés nehéz, de ugyanakkor bátor dolog.

Hiszem, hogy ha valaki felismeri, hogy segítségre van szüksége, akkor óriási lépést tett a változásért. A segítő beszélgetések során ehhez a változáshoz mutatok utat a hozzám fordulóknak.

Munkám során arra törekszem, hogy minőségi figyelmet biztosítsak azok számára, akiknek ebből kevés jut.
Hiszem, hogy minőségi figyelemben és elfogadásban lehet igazán változni és fejlődni.

Tovább olvasom

Egész életemben egy kérdés mozgatott igazán legbelül: Elég vagyok-e?

Elég vagyok-e a világnak gyerekként, diákként, dolgozóként, barátként, nőként, társként, emberként? Elég vagyok-e önmagamnak úgy, ahogy vagyok. Hosszú utat jártam be, mire elfogadtam a döntéseimet, szembenéztem a kudarcaimmal, megéltem párkapcsolati válságokat, megtapasztaltam a függetlenséget, a társkapcsolatot, a gyászt, megértettem, hogy önmagamat szeretni nem önzőség.

Közel tíz évig éltem külföldön. Több országban láttam, hogy a jóllét nem egyenlő a lelki egészséggel. Azonban megtapasztaltam azt is, hogy nyugaton mennyivel nagyobb hangsúlyt kap a mentális egészség. Nem csupán az természetes, hogy lábtörés esetén megyünk orvoshoz, hanem az is normális, hogy akkor is segítséget kérünk –annak ellenére, hogy ez láthatatlan-, ha a lelkünk megsérül.

Hiszek a kommunikációban és az élethosszig tartó tanulásban. Azt gondolom tanulni soha nem késő és soha nem elég, szeretni tanulni különösen. A mentális egészség nagyban befolyásolja, hogy elégedetten éljük-e életünket, éppen ezért önismereti és szakmai fejlődésemre is nagy hangsúlyt fektetek.

Nyitott vagyok minden emberre anélkül, hogy megítélném őket, így lehetővé válik, hogy hatékony segítséget nyújtsak számukra. Nem mondom neked, hogy helyes-e vagy helytelen, hogy jó vagy rossz, amit csinálsz, inkább azt kérdezem: boldoggá tesz-e és jó-e a testi, lelki fejlődésednek. Egyik kedvenc témám, hogyan lehet jól szeretni.

Hiszem, hogy empátiában, minőségi figyelemben és leginkább szeretetben tudunk és vagyunk hajlandóak változni.

Azt gondolom, hogy a probléma nem azzal van, hogy megsérülünk, hanem hogy ezzel egyedül maradunk, amikor történik.

level

Tanulmányaim

2022 | Mozaikcsaládok a segítő szakmában,

2021 | Mentálhigiéné prevenció specialista,
Kodolányi János Egyetem

2020 | Kreatív gondolkodás – Időgazdálkodás tréning,
Láthatatlan Egyetem

2019 | Tranzakcióanalízis megközelítésű párkapcsolati mediáció,
Umathum Mediációs Akadémia. Tanárom: Dubrovecz Gyöngyvér

2014-2016 | Önismeret-Családállítás,
Hellinger Intézet. Tanáraim: Rudnicai Margó és Proksa Terézia

velemenyek

Vélemények

„16 év a házassággal a hátam mögött, 42 évesen, két gyerek édesanyjaként nap mint nap új kihívásokkal találkozom. Nôként, feleségként, anyaként, az idôsödô, súlyos betegséggel küzdô szüleim gyermekeként nehéz helytállni. Hullámzó érzelmeivel küzdô, elbizonytalanodó, a súly alatt néha összetörpülô ember vagyok. A figyelem és az ôszinteség segít és Ágitól ezt kapom! Ágival való beszélgetéseim alkalmával mindig megkönnyebbülök. Az ô nyitott életszemlélete, tapasztalatai, kérdései által új megvilágításban tudtam újragondolni egy-egy problémámat és máris megvolt miért akadtam addig el. Foglalkozásai után napokig kavarognak még bennem felvetôdött kérdések és ezt szeretem. Jó lenne ha mások is megtapasztalhatnák mit lehet nyerni általa!”

Ági

Vélemények

„A fő okunk az volt a segítségkérésre, hogy két gyerek után sok nézeteltérés volt köztünk (időhiány, kommunikációs problémák, fáradtság, elbeszélés egymás mellett). Előtte 11 évig soha nem volt vita köztünk. Áginál meghallgattuk egymást, megtanultunk a másikra figyelni. A kommunikációs gyakorlatok is hasznosak voltak. Akartunk tenni érte és ezzel a segítséggel és odafigyeléssel túl tudtunk lendülni a nehezén. Mindketten változtunk és változtattunk. Ági hozzáállása végig nagyon kedves és pozitív volt, nyugodtságot árasztott és a megoldásra törekedett velünk. Figyelt ránk, a folyamatot nem éreztük munkának a részéről.”

Zsuzsi és Domonkos

Vélemények

“Nagykamasz lányommal Ági közel fél évig beszélgetett heti rendszerességgel. Iskolai bántalmazás elszenvedôjeként zárkózottá, bizalmatlanná vált. A beszélgetések hatása, az oldott, ôszinte hangulat kettôjük között lassan ôt is megnyitotta és a kérdések sok esetben önismeretre buzdították ami által magabiztosságot nyert így befogadóbb is lett, a “tüskés” én háttérbe szorult. Mi Ági foglalkozásait nagyon hasznosnak, eredményesnek gondoljuk.“

Eszter

mentalpont eger 07
mentalpont eger 14

tuske 09 Ha konfliktusban állsz számodra
     fontos emberekkel,
tuske 09 Ha nem tudsz dönteni,
tuske 09 Ha félsz, hogy nem vagy elég jó,
tuske 09 Ha megoldhatatlannak tűnő
      problémáid vannak,
tuske 09 Ha szabotálod az életed,
tuske 09 Ha stresszelsz a munkahelyeden,
tuske 09 Ha nincs időd magadra és emberi kapcsolatokra,
tuske 09 Ha hiányzik az életedből az öröm

Szolgáltatások

Számíthatsz rám!

Egyéni konzultáció

Az úgynevezett „segítő beszélgetés” módszerével dolgozom.

Mentálhigiénés segítőként lelkileg egész- séges, nehéz élethelyzetekkel küzdő emberekkel beszélgetek, hisz nem minden nehézséggel kell feltétlenül egyből pszi- chológushoz fordulni. A mentálhigiéné nem terápia, de annak remek kiegészítője lehet. Az erre kialakított helyiségben heti vagy kétheti rendszerességgel találkozok a klienssel. A találkozások általában 60 percesek. Az első pár alkalommal az a cél, hogy kölcsönös bizalom alakuljon ki és kiderüljön a kliens elérni kívánt célja. Ennek a folyamatnak a lényege, hogy egy elfogadó, biztonságos környezetben lehetőség nyílik az elfojtott érzelmek kimondására, amelynek során a legtöbb probléma meg- illetve feloldódhat. Segítek rávilágítani összefüggésekre, tükröt tartani elakadásokban, megtalálni és mozgósítani belső erőforrásokat. Garantálom az anonimitást és titoktartást. Nyitott vagyok minden emberre anélkül, hogy megítélném őket, így lehetővé válik, hogy hatékony segítséget nyújtsak számukra.

Mozaikcsalád konzultáció

A mozaikcsalád az egyik leggyorsabban növekvő családforma.

level 03 1

Személyes érintettség miatt méginkább sajá-tomnak érzem ezt a témát. A társam két kislány édesapja. Ha olyan családban éltek, ahol a felnőtt pár két tagjából legalább az egyiknek van előző kapcsolatából származó gyermeke, akkor mozaikcsaládként működtök.
Az ilyen családoknak a fejében sok tévhit él, gyakran találkoznak előítélettel, hisz nagy az infomációhiány, tisztázatlanok a szerepek, bizonytalanok az elnevezések és az is sok kérdést vet fel, hogy a válás okozta veszte- ségélményt feldolgozták-e az érintettek. Ezeket és hasonló kérdésköröket végigjárva segítek átlátni és eligazodni ebben a viszony- rendszerben élőknek.

Mediáció pároknak


A párkapcsolati konfliktusoknak, mint a legtöbb problémának az a pszichológiája, hogy ha nyakig benne vagyunk nem látjuk őket.

Nem minden párkapcsolatot lehet és kell megmenteni, de sok reménytelennek tűnő esetben van megoldás. Egy a fontos, mindkét félnek szükséges a változtatás utáni igénye. Ezt a módszert azoknak a pároknak ajánlom, akik állandó konfliktusban állnak egymással, nem tudják megbeszélni a problémákat veszekedés nélkül, magányosnak érzik magukat párkapcsolatban, elhidegültek egymástól, ha elmarad az intimitás és a szex, ha felmerült a válás gondolata. A mediációval lehetőség van javítani a felek kommunikációján, megtanulható az indulatkezelés, érzelmeink felismerése és értelmezése. Az ülések során mindkét fél igénye meghallgatásra kerül, az együttműködést közösen próbáljuk meg kialakítani, így esélyt teremtünk egy minőségi kapcsolat megélésére.

Nem ígérek instant megoldásokat.
A mindentudás köve sincs nálam.
Akkor találkozzunk ha hajlandó vagy
tenni magadért.

Árak

Mit kapsz a pénzedért?
Lehetőséget választani és változtatni.

Azt a legmélyebb énedet, aki bátor és őszinte önmagához és másokhoz. Akinek van ereje tenni magáért és másokért, akar és mer fejlődni, aki örömben és biztonságban éli az életét.

Hiszem, hogy egyaránt szükség van tapasztalati és elméleti tudásra, hisz a jóakaratú segítségnyújtás kevés, ha nincs mögötte szaktudás.

Egyéni konzultáció – 10.000 HUF/60 perc

MEDIÁCIÓ PÁROKNAK – 16.000 HUF/60 perc (6-8 alkalom javasolt)

Mozaikcsalád konzultáció – 12.000 HUF/60 perc

Online alkalmakra 10% kedvezménnyel van lehetőség

ferfi

Honnan?

Beragadt, problémás élethelyzet

Hová?

Felismerés, megoldás, stabilitás

Hogyan?

Önmunka, vállalás,
apró lépések művészete,
énerő építés segítséggel,
interaktív gyakorlatok,
pszichoedukáció

novenyek 1

Gyakran Ismételt Kérdések 

Miben tud segíteni egy mentálhigiénés szakember?

Az úgynevezett „segítő beszélgetés” módszerével dolgozom. Mentálhigiénés segítőként lelkileg egészséges, nehéz élethelyzetekkel küzdő emberekkel beszélgetek, hisz nem minden nehézséggel kell feltétlenül egyből pszichológushoz fordulni. A mentálhigiéné nem terápia, de annak remek kiegészítője lehet.

Egy alkalom is segíthet?

Egy alkalomnak is van értelme, azonban fontos azt tudomásul venni, hogy azokat a problémákat, amelyek hosszú évek során alakultak ki bennünk, nem várhatjuk, hogy egy alkalom alatt meg tudjuk oldani. Ezért egy több alkalmas, egymásra épülő folyamat hozhat tartóst változást.

Hogyan zajlik egy mentálhigiénés ülés?

Az erre kialakított helyiségben heti vagy kétheti rendszerességgel találkozok a klienssel. A találkozások általában 60 percesek. Az első pár alkalommal az a cél, hogy kölcsönös bizalom alakuljon ki és kiderüljön a kliens elérni kívánt célja. Ennek a folyamatnak a lényege, hogy egy elfogadó, biztonságos környezetben lehetőség nyílik az elfojtott érzelmek kimondására, amelynek során a legtöbb probléma meg- illetve feloldódhat. Segítek rávilágítani összefüggésekre, tükröt tartani elakadásokban, megtalálni és mozgósítani belső erőforrásokat. Garantálom az anonimitást és titoktartást. Nyitott vagyok minden emberre anélkül, hogy megítélném őket, így lehetővé válik, hogy hatékony segítséget nyújtsak számukra.